Találkozás R.M. Hitvesével
Amikor megérkezünk a 13. kerületi Pozsonyi út 1. számú házba, az a pozitív félelemérzet, az a lámpaláz vesz erőt rajtam, ami
még kisiskolás koromban, egy-egy versmondó verseny előtti fellépésen volt bennem. Radnóti Miklós Hitevésével találkozom.
Lutter Imre emlékezése
Hárman vagyunk: Kiss László, Pintér Tibor édesanyja és én.
Megnyomjuk a kapucsengőt. Az ajtó kinyílik és a lépcsőházban
megpillantom a postaládát, amin ez a név szerepel: "Radnóti Miklósné".
Könnybe lábad a szemem. Felbandukolunk a lépcsőn, az ajtó már
nyitva áll, rajta újabb névtábla: "Dr. Radnóti Miklós". Utoljára akkor
éreztem így magam, amikor Ady csucsai házába mentem Erdélyben.
Igaz, ott Goga Emlékmúzeum volt kiírva, de ez cseppet sem zavart. Az a
párás, ködbe burkolózó hegyes táj, a kilincs, amit előttem
valamikor Ady Endre és az Ő múzsája, Csinszka fogott, az a túlvilági
csend nekem megidézte a költőt...
Fifi
néni gondozója
fogad bennünket. Beinvitál. Az előtéri étkező mögötti szobában, az
asztal mellett már ott ül és vár bennünket Radnóti Miklós
szerelme, felesége, múzsája, özvegye, Gyarmati Fanni. Mintha csak
egyszerre pillantanám volna meg a fényképekről jól ismert tiszta arcot,
és két évvel azelőtt elment Nagymamámat. Könnybe lábad a szemem.
Érdekes, hogy a kötet, amit hoztam magammal, s amelynek címlapján
Radnótival közösen szerepelnek, azon pont úgy néz ki, mint nagyjából
75-80 évvel ezelőtt, csak most fehér sísapka helyett a haja fehér.
De minden vonása, a mosolya, az a különös báj, a ráncok nélkül is sokat
rejtő arc, az a mérhetetlen intelligencia és műveltség -
egyértelművé válik, így konkretizálódik Radnóti Múzsája előttem.
Ő fel akar állni. Mellette a járókerete, de nem
érdekli. Mi pedig nem engedjük, inkább odalépünk Hozzá. Kezet csókolok neki. Kéri, üljünk le.
Hogy vagy ott elhelyezkedve? -
érdeklődik.
Köszönöm, tökéletes Fifi néni! - mondom.
Itt jobb lenne! - mutat a kályha melletti fotelre.
De ott nagyon meleg
van - felelem, és Fifi néni nevet:
Azt a jó meleget nem becsülitek! Pedig milyen jó is a meleg...
Megtudjuk,
hogy dormeo párna
teszi kényelmesebbé a fotelt, amiben ül, jó ideje ez védi a derekát.
Beszélgetni kezdünk. Nekem ezer kérdésem volna, de a témát
többnyire ő adja. Megkínál sznekkel, ami a kedvence, kispoharak
előkészítve, ha egy stampedlit elfogadnánk, de én kocsival érkeztem,
ezért nem ihatok, udvariasan megköszönöm. Most Ő is csak kávézik.
Pontos napirendje van: reggel fekete, a kávé mellé elszív egy
cigarettát, és mondja: napi három cigarettát szív összesen, annak
idején pedig, amikor férje még élt és erős dohányos volt, nem jutott
mindkettejüknek cigarettára, így aztán sokat nem szívott korábban sem.
Minden nap tájékozódik, az irodalom szerves része az életének,
sétálgat a lakásban, telefonon beszél költőkkel, vagyis aktívan él.
Aztán átadunk neki egy szál virágot, a kedvencét - érezhető a nyílt
és őszinte öröm - , majd a Radnóti-díjat. Úristen - szinte
belém vág a felismerés -, én adom át Gyarmati Fanninak a Radnóti-díjat?
Amit a férjéről, a Szerelméről neveztek el? Amit pár nappal
azelőtt én is átvehettem? Harmincöt éves vagyok, előttem ül a százéves,
kortalan Fanni, aki annyi költészeti kincs ihletője és egyben
őrzője... Megnézegeti, beszélgetünk a díjról, a plakettről, majd
Radnótiról. Mindenre kíváncsi vagyok, ami vele és Radnótival
történt, de nem tudom, hogy kérdezzek róla, olyan bután hangzik, ha azt
mondom csak, Radnóti, idegenül, ha úgy hívom, a költő, vagy
Radnóti Miklós, aztán feloldódik a dilemma: Miklós bácsiként kezdi
emlegetni, így én is Miklós bácsizhatom. Pontos és emberközeli képet
kapok egy olyan költőről, aki a versei, naplójegyzetei révén a fejemben
él, s akinek a Hitvessel közös hálószobája ott áll nyitva
mellettem. Ahogy meséli Fifi néni, magam előtt látom, amint Miklós bácsi
a körúton a pékségbe tart, közben beszédbe elegyed
járókelőkkel. Hogy a kiflit mennyire szerették... Általában Fifi néni
járt bevásárolni a közeli üzletbe. De olykor férjét küldte
maga helyett, aki séta közben gyakran találkozott ismerősökkel, akikkel
szívesen beszélgetett, és bizony olykor a beszélgetések közepette
el is felejtette, mit kell venni a boltban. Aztán vagy nem azt vitte,
amit megbeszéltek, vagy nem vitt semmit és újra útnak eredt. Így teltek
például a hétköznapok. Érdekes, amikor az ember azt hallja, hogy
nagyjából ugyanúgy, mint bárki más esetében, óhatatlanul megdöbben,
még ha azt is vallja, amit én, hogy a költő elsősorban ember, és
amellett költő, tehát éppúgy megéli a mindennapokat, mint bárki más, a
különbség az, hogy jobban figyel és érzékel dolgokat, amiket meg is tud
írni....
Aztán felidézi, hogy fiatal korukban mennyire szerettek utazni,
kedvelték a társasági életet, de beszél arról is, hogyan zajlottak az
egykori ősbemutatók, vagyis hogyan olvasta fel Radnóti a verseit neki,
mikor kérte a véleményét a műveiről, amit ő nagyon őszintén és
precízen el is mondott. Hallhatom, miként zajlottak a ma már
irodalomtörténeti jelentőségű események a lakásukon, amikor ismert és
elismert költő- és írótársak gyűltek össze alkotásvágyból, vagy a
közélet késztette a tenni akarás miatt, és milyen módon viselték
a megpróbáltatásokat, egymás nélkülözését, a halál folyamatos
kopogtatását.
A
verseket Fifi
néni mindig első kézből látta, hallotta. Gyarmati Fanni alakját férje
rengeteg költeményben megörökítette: a Két karodban című vers
vagy az Erőltetett menet halhatatlan sora: „és Fanni várna szőkén a rőt
sövény előtt" is róla szól. Amikor Radnótit elhurcolták a
munkaszolgálatba, Fifi néni jelentette neki az egyetlen biztos pontot,
az életet. 1944-ben hozzá írta a Hetedik eclogát és a Levél a
hitveshez című, szerintem a világirodalom egyik legjelentősebb versét
is. Közben azt veszem észre, hogy a költő emléke százévesen is
olyan erőteljesen él Gyarmati Fanniban, hogy szinte minden momentumot
azonnal fel tud idézni. Elképesztő körültekintéssel gondozta a
költői hagyatékot, ami jelen pillanatban letétben van a Magyar
Tudományos Akadémia Könyvtárában...
A híres sítúra
fényképpel nem dokumentált részleteibe is bepillantást enged: abban,
hogy Ő, Fifi néni mennyire szeretett síelni, Miklós bácsi pedig nem
igazán, de ott volt szerelme mellett. Vagy abba, hogy az úszás 85 éves
koráig nélkülözhetetlen volt az életéből.
És
beszélünk
a kemény évekről. 1944. március 31-én jelent meg a Budapesti Közlönyben
a m. kir. minisztérium 1240/1944. M. E. sz. rendelete a
zsidók megkülönböztető jelzése tárgyában, amely kötelezővé tette a
sárga csillag viselését. Április 4-én az alábbiakat jegyezte fel
Gyarmati Fanni:
"Szomorúan eredménytelen és fájdalmas vitatkozás
Gyulával, Dezsővel. Hiába, teljesen egyedül vagyunk, ezt senki meg
nem érti, a maguk anyagi pánikjával vannak tele és Gyula amellett
oktató és fölényeskedő, aztán magától értetődő természetességgel
teát kért és lefitymálja, hogy nagyon világos, gyenge, pedig valódi
teát kap. Aztán nekem támadnak, mert olyasmit mondok, hogy viselni
kellene minden becsületesen gondolkozó kereszténynek a sárga csillagot,
hogy ezzel tüntessenek az egész rendszer ellen. Nekem támadnak, hogy
ezt itt, egy ilyen országtól nem lehet elvárni. Huszonöt éves
tervszerű, alapos hülyítés és rohasztás után nem lehet elvárni. Aztán
azzal is érvelnek, hogy ezzel kompromittálnák magukat és az eszméket
azok az emberek, akikre még szükség lehet. Igen, igen, ez reális is,
de hát Hollandiában, állítólag Prágában is megtették mégis. Végtelen
letörtek vagyunk. Este. Este komoly hányingerrel küszködve varrom
fel a kabátunkra a sárga csillagot." (GyF)
Elmondja, hogy a közel 70 évvel ezelőtt írt naplójegyzetei egy-két
sortól eltekintve akár most is születhettek volna. Szavaiból úgy
tűnik, lesújtónak tartja, amilyen irányba halad ma a "közgondolkodás",
vagy inkább a nem gondolkodás. Hogy a történelmi múlt gyilkos
hibái elemekben visszaköszönnek, hogy tömegeket lehet tévútra terelni
hamis felelőskereséssel, gyakorta rasszista megnyilvánulásokkal és
hangzatos jelszavakkal. És nem látni, hol van ennek a vége... A
fiatalokban látná a reményt, de engem kérdez, hogy én hogyan látom,
mert
azt veszi észre, hogy a szélsőséges megnyilvánulások egyre gyakrabban
tetten érhetők az ifjúság köreiben is. Én próbálom nyugtatni,
hogy ez nem általánosítható, de persze magam sem tudom, hogy igazat
mondok-e, jól látom-e a helyzetet. Akkor, amikor számtalan helyzetben
hallok és látok zsidózást érdektelen, de komolynak tűnő emberektől, és
még többször látom az érdektől, gyávaságtól vezérelt, vagy
egy csoporthoz tartozás vágya miatti megalkuvást a hétköznapokban is. Ő
úgy érzékeli, ma kevésbé fordulnak a fiatalok, az egyetemisták
és főiskolások az irodalom felé, pedig nagyon komoly és aktuális
válaszokat kaphatnának, nem beszélve arról, hogy van, ami örök érték
és lelkileg, érzelmileg teljesebb és igazabb életet ad. A költészet, az
irodalom ilyen. Mindenesetre bízik a tiszta, gondolkodó fiatalokban,
és abban, hogy egyszer csak többen lesznek - mondja. És hinnem kell
neki, mert ugyan Gyarmati Fanni is üldözött volt a holokauszt idején,
de
félelem nélkül mentette a zsidókat, kell, hogy legyenek, vannak most is
így gondolkodó emberek.
Aztán
a
költészet kerül a társalgás középpontjába. Az igazán fontos dolgok,
amik átívelnek az időn. Radnóti Miklóson túl Ady Endrét, József
Attilát és Babits Mihályt
említi, mint olyan költőket,
akiknél nagyobb azóta sem élt. Beszélünk a mai irodalomról, és
meghatározó kulturális jelenségekről is. Elmondta, hogy az előző héten
egy francia költő járt nála, aminek azért örült nagyon, mert
a világirodalom legkedvesebb szerzői számára franciák és oroszok.
Csehovot, Dosztojevszkijt és Puskint emeli ki, akiket eredetiben olvas,
és
mivel pont egy olyan kötetet vittem dedikáltatni, amit még egy
versmondó versenyen nyertem vagy huszonöt éve, felolvastatja velem a
könyvben
szereplő laudációt. Majd miután megtudja, hogy én is beszélek oroszul,
megkérdezi, tudok-e verset Puskintól? A Csadajevhez című
költeményt mondom el neki oroszul, eredetiben, és láthatóan nagyon
élvezi, hozzáteszem, pályafutásom egyik leghálásabb közönsége Fifi
néni... Beszélünk még Nemes Nagy Ágnesről, Tersánszky Józsi Jenőről és a
kortársakról is, sőt, Nyáry Krisztián Így szerettek ők -
Magyar irodalmi szerelmeskönyvéből is olvasgatunk. Minden tekintetben
naprakész a klasszikus és a kortárs magyar és világirodalmi
költészetben, és ez nagyon kevesekről mondható el.
Fifi
néni életét végigkísérte a versek szeretete. Hogy beszélt-e másoknak,
és ha igen, mennyit, a férjéről,
Radnóti költészetéről, nem tudom, de azt igen, hogy mindenre pontosan
emlékezett: arra, ami tegnap történt, és arra is, ami évtizedekkel
ezelőtt.
Mindent egybevetve: a Nagyapám, aki egy évvel volt
idősebb Radnótinál, azt tanította nekem: sok mindent elvehetnek az
embertől, de amit megtanult vagy megtapasztalt, azt senki el nem tudja
venni. Ezért ez a találkozás minden létező anyagias földi jótól
többet ér nekem. A Radnóti-díjnál pedig nagyobb elismerés nem adatik.
Mert ebben a kitüntetésben ott van Fifi néni emléke és
barátsága.
Legyen könnyű a föld, Fifi néni. Köszönök minden élményt, adja át Miklós bácsinak is...
Gyönyörű visszaemlékezés Lutter Imrétől Fifi nénire .
Szeretettel hoztam Nektek! <3
