Nem tudtam túl sokat hímezgetni a hétvégén, mert Bencikére vigyáztam. A vele töltött idő mindig a legdrágább, ezért élvezem minden percét :) Szombaton a két nagyfiú is nagy kedvét lelte nálunk, ezért letettem a hímzésről :)
Úgy gondoltam az idén, hogy a lányok nevének kezdő betűit hímzem ki, s kicsi zsáknak, párnácskának elkészítve, ebbe töltöm a levendulát.
A hátlapjának ezt a lila textilt gondoltam, és még kidíszítem kicsit.
Az ajtómra elkészült a nyári kis koszorúcska, míg el nem készítem a levendula koszorút.
A masni egy borostyán díszes szalag, nagyon megtetszett.:)
A hófehér jezsamen "menyasszonyi ruháját" ezer csipke veszi körül. Még mindig virágzik, dacolva a viharos idővel, a szél tenyerébe hajlította kis ágacskáit, s íme, az dajkálva , ringatva, megkímélte őt.
A koreai jegenyefenyő mintha kezdené összeszedni magát. Lila tobozai nagyot nőttek. s a sok kedves simogatás, dícséret, úgy látszik kedvére való :)
A héten már nem lesz időm hímezni, készülök a ballagásra. Pénteken, délután köszönnek el, köszönünk el a kis ovisoktól.
Legyen sok örömötök az elkövetkezendő napokban :)

































