2012. augusztus 5., vasárnap

Kőszegi ostrom napok

 Képeket hoztam válogatás nélkül.
Igazi fiús- unokás napot töltöttünk Kőszegen. Nagyszerű programot sikerült megélnünk. A fiúk nagyon élvezték minden percét! 
Az első képen V. Károly német- római császár és kísérete

                                                   Török csapatok

1532-ben Szulejmán  másodszor indított hadjáratot Bécs ellen. Seregéből mintegy 60000 katona érkezett Kőszeg városának fala alá. A város ostroma augusztus 10-én kezdődött meg. Számos roham után a mindent eldöntőnek szánt csapást augusztus 27.-én és 28-án intézte az ostromló sereg. Ezt Szulejmán  a város feletti  szőlőhegyekből nézte végig. Ez a támadás is kudarcba fulladt és  Szulejmán elrendelte a visszavonulást.


 A fiúk kipróbálták a sodrás technikáját


Őrjárat a vár falai alatt


Török ima a harc előtt.


Bevonulás a vár alá, az ostrom kezdete.


Az ágyú dörgések nagyon hangosak voltak.

Kis próba: Vajon milyen nehezek  lehettek az akkori eszközök? Egy kis ízelítő :) 


A fiúk kipróbálták az ólom öntést, katonákat öntöttek:)

Öröm volt velük tölteni a napunkat, rengeteg ismeretre tettek szert, és a történelem is közelebb került hozzájuk:)


7 megjegyzés:

  1. De jó volt Nektek! Sok szépet, érdekeset láttatok!
    Köszi az ízelítőt! :)

    VálaszTörlés
  2. Hát, ez igazi fiús nap volt, gondolom sokáig lesz beszédtéma otthon

    VálaszTörlés
  3. Előző bejegyzéshez: piros, ez is nagyon szép!
    Nagyon jó program volt! Fiúnak, lánynak egyaránt.

    VálaszTörlés
  4. Húha, izgis lehetett! Gyerekkel csak olyan helyeket érdemes megcélozni, ahol aktívan töltheti az idejét - erre már mi is rájöttünk. Nagyon nehéz lekötni őket otthon, ezért jó, ha időnként sikerül egy-egy ilyen programra elvinni őket. Ez az enyémnek első ránézésre még túl komoly, meg hát ő lány is, de hamarabb vesz részt ő is ilyenben, mint mondjuk csak úgy végigülni egy-egy mesedarabot.

    VálaszTörlés
  5. Imádom Kőszeget♥ Én egy szüreti fesztiválon voltam pár éve, óriási volt az is! Remek programok, színvonalas kézműves vásár, fincsi borok...

    VálaszTörlés
  6. Örülünk, hogy jól érezték magukat Kőszegen!
    Máskor is szívesen várjuk!
    Kőszegi Ostromnapi Egyesület.

    VálaszTörlés