2013. január 20., vasárnap

Sütöttem....


a  hétvégén levendulás kekszet. A levendula iránti szeretetem, rajongásom, most sem szűnt meg, pedig még soká lesz, amikor ismét élvezhetem a finoman terjengő bokrocskák illatát.Karácsonyra, névnapomra, kaptam a " Levendula szívvel, lélekkel " című , szépséges kis könyvet, melyet Halmos Monika írt.  Ő így ír róla: "A nyugalom, a tisztaság, a vidéki ház romantikus csábítása, a rózsák társalkodónője a kertben a levendula. "
Szépséges kis képek, klassz receptek találhatók benne. ez alapján sütöttem meg a levendulás kekszet. . volt ledarálva cukros levendulám, így könnyű dolgom volt.
 

Megpróbáltam mintákat készíteni / mintás sodrófa híján / csipketerítővel rá. Szép is lett, amíg meg nem sült. Azonban időközben kihízta a mintát, így alig látszik belőle valami :)))))))

Nagyon- nagyon finom, nagy siker volt, Andriskámnak csomagolni kellett belőle, örömmel vitte haza. Sőt a receptet is magával vitte. tudom, hogy alig 10 évesen apró segítséggel meg is fogja sütni. 


Többféle  kis mintával  szúrtam ki, így mindenki kedvére válogathatott belőle.


illatosak sokáig eltarthatóak, Na, attól az egytől nem kell félnem, hogy megromlik :)
 

Természetesen kedvenc szomszédasszonyom is kap belőle, mert mindig cserélünk nemcsak recepteket, hanem sütivel is meg kínáljuk egymást.
 

Talán olvasható a recept, ha kedvetek van próbáljátok ki! Nem fogtok csalódni! 
mosolygós finom illatokkal teli hetet kívánok Nektek!

20 megjegyzés:

  1. Csak a mintához ötlet, múltkor valakinél láttam. (talán a gyereketető blogon) A stampedlis, pezsgős poharak aljával is lehet mintázni a kekszeket... Legközelebb próbáld ki úgy is, hátha határozottabb lenyomatot képez... Bár szerintem amilyen ügyeskezű a párod, lesz neked olyan sodrófád is. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dius, de jó, hogy eszedbe jutott! Köszönöm az ötletet!
      Puszillak:)

      Törlés
  2. Hű, de nagyon jók a képek és biztosan nagyon finom is lett!
    A formák jól tartják magukat, szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Beáta, nemcsak fini, illatos is. Mielőtt beleharapok, még szagolgatom kicsit! :))

      Törlés
  3. A levenduláért a térképről lemennék:) sokáig próbálkoztam vele, nem maradt meg nálam. Tavalyelőtt ültettem ismét egy bokrocskát és az tavaly nyáron hatalmasat fejlődött, nagy örömömre. Nagy becsben tartom minden porcikáját:)

    Sütiben még nem próbáltam, ha már levendula van benne, rossz nem lehet:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is sok bokrocskát ültettem, s egy kedves utcabeli levendula palántát termelő ismerősöm ajándékozott pár palántát. nagy becsben tartom őket. :)
      A tiéd is szépséges lesz majd meglátod tavasszal :)

      Törlés
  4. Nagyon jól hangzik :) köszi a receptet!
    (Én tegnap - Timi ajánlásával - ez sütöttem:
    http://kiflieslevendula.blogspot.hu/2013/01/csokolades-mogyoros-es-nagyon-bunos.html már alig van
    , pedig zabpelyhes keksz is készült :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, megnéztem, nagyon kedvemre való süti! Ránézésre is szeretem! :)

      Törlés
  5. Nagyon jól hangzik :) Köszi a receptet, majd kipróbálom!
    (Én tegnap - Timi ajánlásával - ezt sütöttem: http://kiflieslevendula.blogspot.hu/2013/01/csokolades-mogyoros-es-nagyon-bunos.html már alig maradt mára, pedig zabpelyhes keksz is készült)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jól néznek ki, biztos finomak is voltak! :)
    Tudomásom szerint még soha nem ettem levendulás ételt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáld csak ki bátran, nagyon kellemes ízű! :)

      Törlés
  7. Hmmmmm, biztosan nem lehet rossz. Talán most kellene kipróbálnom, mert semmi illatot nem érzek, úgy meg vagyok fázva. Félre a viccet, biztosan nagyon finom. Olyan szép, ahogy néhányat szalaggal összekötöttél, még ajándéknak is jó. Szerintem is hamarosan csinál a férjed olyan nyújtófát, hisz olyan ügyes.
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jobbulást kívánok drága Éva!Köszönöm a kedves soraidat!
      A szalaggal átkötött ment a szomszédba ajándékba:)

      Törlés
  8. Nagyon finom lehet... bár még sosem ettem... de olyan szépen tálaltad és írtad.....csomagolás is elmegy ajándéknak....Gratulálok....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vera! ma vittem kóstolót a munkahelyemre is, még a gyerekek közt is fel kellett osztanom néhányat, szerették volna megkóstolni. Elhatároztuk, hogy sütünk együtt ilyet! :)

      Törlés
  9. zseniális mutatós (bár kicsit félek, hogy ráharapok egy virágra, rossz emlék: szappanízű)

    de a könyvtartód se semmi!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem lesz szappan ízű! :))))))
      A könyvtartó a férjem karácsonyi ajándéka. :) annyira figyelt , figyelmes volt, hogy észrevette a szép recept tartó iránti érdeklődésemet:)

      Törlés
  10. Most látom eddig nem vettem észre a könyvtartót.... megmutatnád milyen és hogy néz ki?Hasznos darab.... szeretek mindig oda visszamenni, ahova irtam is....és köszönöm hogy írtál..... UUUUUUUUUgy szeretem mikor visszair a blog tulajdonosa.... és én is igyekszem mindig.... mert nem hiába irunk... HU de hosszu lettem... Szép napot!!!!!!!!/még ha tele hibával is írtam//

    VálaszTörlés
  11. Persze Vera szívesen, valamelyik nap készítek róla fotót!
    Igyekszem válaszolni én is, ha nem is mindig név szerint mindenkinek, de hagyok választ is:)

    VálaszTörlés
  12. Levendulamániás vagyok én is.Van úgy, hogy séta közben szerzek pár szálat, azt forgatom, szagolgatom.Aztán beteszem a hátitáskám zsebébe, és onnan meredeznek ki peckesen, mint az antennák!:-)
    Sütiben még nem próbáltam, de én is azt hinném szappanba haraptam. De megígérted, hogy nem lesz szappanízű.:-)))
    Mikor nagyon intenzív ízű borsmenta teát ittam egyszer, olyan volt az érzésem, hogy lenyeltem a fogmosáskor összefogkrémezett fogmosó, öblítő vizemet!:-)

    VálaszTörlés