2014. január 1., szerda

Alkottunk

 Újabb alkotásaim, a gyerekek, az unokák kedvéért! Lehet akár szilveszter, az alkotás utáni vágyam mindig bennem  fénylik! Állandó késztetést érzek, hogy valamit létre kell hoznom! Még ha ilyen kis bohókás figurákat is :)


Németországban  élő nagyon kedves Barátnőmtől kaptam szilveszter napján., ezt a nagyon szép, élő virágokkal, növényekkel. teli kaspót. Kicsit sajnáltam kitenni a szabadba, de a konyha ablakomba került, ahol naponta több órán keresztül is láthatom., meg amikor szeretném :)


A hóemberem vigyáz rá, a cicát is odébb tessékeli, így nem az ablak közepén üldögél, hanem a szélén :)))
Már virágzik benne a hunyor, amit karácsonyi rózsának is neveznek, mert egyes fajai, már karácsonykor virágoznak.Olvastam, hogy azért is kapta ezt a nevet, mert a legenda szerint egy fiatal lány hóra hullott könnycseppjeinek helyén nőtt ki a földből, aki nem tudott az újszülött Jézusnak ajándékot adni Betlehemben..



Levendula rajongó barátnőmet természetesen levendulás sütivel  is kínáltam. Mert ez nem hiányozhatott az ízvilágunkból . Kis malac formájú kekszet készítettem a kávénk mellé :) A kávé ugyan megmaradt, de a süti nagyon fini volt! :)

Nagyon kellemes pihenős napokat kívánok továbbra is!
 Boldog új évet kívánok Mindenkinek, Isten áldásával .

15 megjegyzés:

  1. Nagyon boldog új évet kívánok én is Nektek!
    És persze jó kreatívkodást egész évre! :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Timi!! Remélem több időm lesz rá, mint az elmúlt évben! :)

      Törlés
  2. Köszönöm a kedves postodat, Éva!
    Nagyon Boldog, Békés Új Esztendőt kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon boldog új évet kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy itt jártál, köszönöm a jókívánságot! :)

      Törlés
  4. Nagyon meleg otthonod van!B.Ú.É.K.!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy így látod kedves Emerencia! :)

      Törlés
  5. Nagyon édesek a figurák, szívmelengető az egész bejegyzésed!
    BÚÉK még egyszer! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hálás vagyok, hogy mindig meglátogatsz, nagyon sokat számítanak a szavaid! Köszönöm! <3

      Törlés
  6. Kívánom, hogy maradjon meg az alkotós kedved nagyon sokáig, hogy gyönyörködhessünk és feltöltődhessünk nálad.

    VálaszTörlés
  7. Jaj, de cukik!
    Köszi, elég a pihenésből! Inkább tevékenykedek. Gondolok lassan a paradicsompalántákra...., és a jövő évre.

    VálaszTörlés
  8. Usually I dont learn post on blogs, however I wish to say that this write-up very pressured me to try and do it! Your writing style has been surprised me. Thank you, quite great post.
    Top Ten Web Hosting Reviews

    VálaszTörlés