2015. március 21., szombat

A tavasz első napja :)

A hétvégén kicsit több időm van, a kis unokáim elutaztak a szülőkkel a másik mamához- papához :)
Bütykölgettem, felújítgattam, befejeztem a megkezdett húsvéti dekorációimat. :)
Persze emellett takarítgatni is kéne, de ma annyira szép idő van, hogy élvezem a kint létet, s a kertben, udvaron rendezkedem inkább. :)









A húsvéti tojáshoz sajnos nem volt mintám, így nagyon pontatlan. A színes képről igyekeztem leolvasni több- kevesebb sikerrel. 






Az ablakba került egyelőre, és melléje egy tojás piramis.



A cserepet egyszerű szalvéta technikával díszítettem. egy tűzőhabot kúp formájúra farigcsáltam, s ahhoz rögzítettem az egy szerű szőlőkötözőt, amit előtte kis csomócskákba összefogtam, Közéjük ragasztottam a tojásokat. Nem igazán nyerte el a tetszésemet a tojások színe, szép fehérkéket szerettem volna, de csak ilyet kaptam. Előbb  kellett volna beszereznem őket. Most már ők maradnak nálunk, megbarátkoztam velük is.








Végül még beborítottam egy kis lazításként szizál szálakkal. 



Egész jól érzik magukat a konyhaablakomban :)
Ma van a tavasz első napja, és kicsi unokám : Bence névnapja. Izgatottam ébredt, most kezdi felfogni, mi is az a névnap. Örül minden kedvességnek, apróságnak.:

Annyira édesen figyelte az őt felköszöntőket :)
Legyen szép a hétvégétek! A betegeknek gyógyulást, jókedvet, a fáradtaknak sok pihenést, mindenkinek jó kedvet kívánok! :)

9 megjegyzés:

  1. Ismét nagyon szépet kreatívkodtál, szerintem ezek a tojások jobban illenek ide, mint a fehér.
    Kicsi Bencéteknek nagyon boldog névnapot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Évi. Még dolgozom a többi kis dekoráción is. A gyerekeknek is szeretnék készíteni :)

      Törlés
  2. De aranyos a kis Bencétek!
    Tudtam, hogy itt többet árulsz majd el, mint a FB-on! :o) Ott pl. nem is láttam, hogy a cserép decoupage-olva van és hogy Te készítetted a tojás-piramist! Szuper! Nem is tudom, mit vagyok meglepődve, hiszen mindig olyan ügyi vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira szeretem, ahogy nyíladozik, ahogy érdeklődik olyanokat tud, amin csak ámulunk :)
      Köszi a kedves szavakat, örülök nekik :)

      Törlés
  3. :)) olyan jó érzés fog el valahányszor a képeidben gyönyörködök: minden kép otthonos, kedves, kreatív, gondos.))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm ! Örülök, hogy itt jártál, és Neked is örömet okoztak a képek! :)

      Törlés
  4. Gyönyörű ez a tojás! És a tojáspiramisod is nagyon tetszik!
    Azért a legédesebb mégis az utolsó fotó... :) Isten éltesse Bencét! :)

    VálaszTörlés
  5. Csatlakozom Katalinhoz: csodás otthon varázsoltál!
    Ölelnivaló az ünnepelt! Isten éltesse!♥

    Fantasztikusan ügyes kezed van!!!! A tojáspiramis így szép! Bocs,de azt hittem,hogy vásárolt.Hogy te miket tudsz!!!!
    Na,ezért -is-várom a nyugdíjkort!:)
    Ilyen bonyolult,nagymunkás hímzéshez nekem nincsen türelmem.Csodás!

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű díszek...igazán nagyon szép, megmunkált kézimunkák... Az előbbi nyuszók és madarak is igazi remekművek... A tojáspiramisról még nem is hallottam... fantasztikus... Szóval nem is kell meglepődni... a szép munkáidtól...mert mindig színvonalas... Gratulálok!
    Gyönyörűséges szép unokád... de édesen figyel...

    VálaszTörlés