2015. március 3., kedd

Visszatekintés

Kis visszatekintés az elmúlt hétre: 40. házassági évfordulónkat ünnepeltük, amit csak kettesben gondoltuk megtartani. Ebben az évben ugyanis a családban kerek évszámok lesznek a családban: szülinapok. 60, 65, 35 és 40 évesek leszünk a gyerekeinkkel együtt. Úgy beszéltük meg, hogy majd a nyáron elmegyünk együtt néhány napra az egész nagy családdal nyaralni. Ezért nagy meglepetésként hatott ránk, amikor hétvégén megjelent a Család: lányaink és családjuk , húgomék együtt, egyszerre nálunk.
Mi kettesben azért ünnepelgettünk kicsit, kaptam szép rózsákat, pezsgőztünk, de a gyerekekre nem számítottunk. Nagyon meghatódtunk, meg sem tudtunk szólalni, és azonnal az járt a fejemben, hogy semmivel nem készültem. Hát.... nem is volt rá szükség! Mindent megoldottak: sütöttek, főztek, tortát hoztak, volt egyszerre terülj asztalkám! :) annyira meglepődtünk, hogy csak egymásba kapaszkodva potyogtak a könnyeink! :)
De beszéljenek helyettem a képek:


Ajándék dobozunk, amit Angéla / nagyon kedvelt és szeretett , a blogvilágból ismert ügyes kézműves ismerősöm készített el nekünk a csodás fénykép albummal együtt! Angéla itt is nagyon köszönjük, csodásak lettek! <3


Gyönyörű négy fiú unokánkkal! :) Andriskám annyira meg volt hatódva, hogy csak ölelgetett engem! :)


Szépséges lányainkkal, és a két kis unokánkkal, akik nem akartak mellőlünk máshova ülni.





Nagyon kedves , szeretett vőinkkel, Már nem fértünk el egymás mellett, így engem az ölébe húzott az én Kedvesem! :)))))

Egyetlen testvéremmel, húgommal, akivel nagyon össze vagyunk nőve :) És a férjével, aki a legaranyosabb sógor a világon! :)




A szépséges ajándékainkkal. Az album scrapbook tecnikával készült, ha tudnátok, milyen szép! 
Meseszép és kedves idézetekkel, gyönyörű versekkel és történetekkel.És sok- sok képpel. Benne van az együtt töltött életünk!



A finomságaink egy részlete. Most hirtelen bemutattam az egész Családom, de annyira jól esett! <3  Kérlek Benneteket, ha túl sok a kép, nyugodtan lépjetek tovább! :)))))

Kicsi Andriskám kiírta a laptomomra úgy, hogy ne vegyem észre: Boldog házassági évfordulót kívánok Nektek! Adorján nagy unokánk pedig kiírta nekünk az összes kedvenc számunkat, és végig azok szóltak, amíg együtt voltunk.Ekkora figyelem és törődés óriási szeretetre utal.
De jó volt! Most is naponta hallgatjuk azokat!
Kívánok nektek is hasonló gyönyörű érzéseket, és napokat! <3



21 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Még sok sok további boldogat családoddal együtt! Nagyon szép meglepetéssel készültek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömködő szívvel köszönöm neked a szép szavakat! Örülök, hogy itt jártál! <3

      Törlés
  2. Meg vagyok hatva......♥ Drága Éva! Isten éltessen benneteket életetek végéig,így összekapaszkodva,ölelve!!!!
    Gyönyörű a családod , sugárzik mindenkiből a szeretet!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes, Drága Mamkám! Hálás szívvel köszönöm soraidat. Nagy nagy hála van bennem bennünk, örülünk, hogy megérhettük együtt <3 Köszönöm!

      Törlés
  3. Nagyon megható volt látni különösen az utolsó képet!
    Gratulálok ehhez a csodálatos családhoz! Ugyanilyen szeretetben töltsétek együtt a jövőt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Beáta! Ilyenkor ( is ) érzem, hogy a szeretet a legfontosabb!

      Törlés
  4. Gratulálok Nektek és családodhoz! Köszönöm,hogy bepillanthattam hozzátok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, köszönjüj Kedves Rita! Először csak az ajándékokat szerettem volna megmutatni, aztán önkéntelenül jött a többi kép is!

      Törlés
  5. Mire mindent megnézegettem, elolvastam az én szemem is bepárásodott ám!
    Az az utolsó kép...annyira aranyosak vagytok! <3
    Komolyan, olyan jó látni benneteket, így együtt.
    Szépek vagytok mindnyájan Éva drága!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Orsi! Végigkönnyeztük ám mi is az egész délutánt, olyan jó volt kicsit együtt lenni! Annyit nevettünk, nosztalgiáztunk! Még az is eszünkbe jutott, hogy elkéstünk az esküvőről, mert a délutáni vonat késett, és csak később tudtunk elindulni a násznéppel ( Akkor még nem volt kocsija sokunknak ) Persze ez nem okozott gondot, akkoriban mindenhol rugalmasak voltak, még a hivatalban is :)

      Törlés
  6. Gratulálok, és még sok, boldogságban eltöltött évet kívánok Nektek.
    Az utolsó képen elsírtam magam, annyira... <3
    Sok puszi Nektek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Diusom, nagyon köszönjük! Jó lenne már kicsit találkozni Veletek! <3

      Törlés
  7. Kedves Éva!
    Gratulálok Nektek!

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok! Sok boldogságot kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök a kedves szavaidnak! Nagyon köszönjük! :)

      Törlés
  9. De jó volt ezt olvasni!
    Mennyei Atyánk tartson meg benneteket továbbra is erőben, egészségben, szeretetben egymás és a család számára!
    Ölellek: Ildikó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ildikó! Jókívánságaidat nagyon szépen köszönjük! <3

      Törlés
  10. Tele lett könnyel az én szemem is. Nagyszerű családod van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! Én még most is könnyezem, ha rájuk gondolok <3

      Törlés
  11. szépek vagytok, édesek
    sok boldogságot

    VálaszTörlés