2015. július 14., kedd

Kagylódísz

Már régóta mozgatja a fantáziámat egy kép, amit tavaly láttam, találtam a neten. Egy kagylóból , csigákból készült csikóhal forma volt kirakva szépségesen. Idén Judit lányom csodaszép kagylókat, csigákat hozott, s annyira megörültem , hogy azonnal rászedtem a férjemet, hogy készítse el az alapot neki. Együtt megrajzoltuk a formát, majd elkezdődött a türelem játék. Először kiraktam az alapra nagyjából a kagylókat, picit sötétebből egy hullámvonalat próbáltam, majd meg is ragasztottam. Andriska unokám végig segített, kereste a megfelelő kagylókat: kicsiket, nagyokat, a hiányzó helyekre.



 Nagyjából így nézett ki amikor végeztünk az elképzelésemmel, majd következett a ragasztása.
Persze, hogy nem stimmelt, :D sokat helyezgettem ismét, mire minden a helyére került. A kimaradt apró kis részeket pinduri csigaházakkal és gyöngyökkel raktam ki. 
Íme a végeredmény:





                                                     Már fent van a helyén a fürdőben :)


Az ötletet itt találtam: http://erezdmagadjol.hu/2014/06/diy-otletek-kagylobol/

Szép, kellemes hetet kívánok!

14 megjegyzés:

  1. Éva, nagyon szép lett!!!! Ügyesek vagytok, szép dísze a fürdőszobának! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! Még kicsit díszítgetem a fürdőt, persze csak a csempét. Majd megmutatom a végeredményt! :)

      Törlés
  2. Nagyon szuper lett! Ügyesek vagytok!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Kedvünket leltük benne! :)

      Törlés
  3. Annyira ötletes és szép! Nagyon illik a fürdőtökbe! szép!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Még készül az " E " betű is, csupa kagylóból :) E- azaz Erdős, a nevünk kezdőbetűje :)

      Törlés
  4. óóóóó, de szép! Csuda ügyesek vagytok az unokáddal :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orsim, köszönöm Andris nevében is! Csudajó szünidei elfoglaltság! :)

      Törlés
  5. Ötletes ,és igazi szépség lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Verám! Összefogtunk, s ilyenre sikeredett! Persze most készítünk a lányaimnak is , annyira megtetszett nekik! :)

      Törlés
  6. Nagyon jól néz ki!! Gratulálok hozzá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönjük Kedves Katici! Volt rá idő, volt hozzá kedv, és volt aki segítsen! :)

      Törlés
  7. Nagyon jó lett! Ügyes és ötletes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Beáta! Nekem is nagyon nagyon tetszett az ötlet! Még egy készül, de kicsit másféle :)

      Törlés