A lelkem ünnepel… / Emlékezés a szent estére /

Lassacskán hullott alá a ködfényű este. A szívek gyorsabban kezdtek dobogni, s áradni kezdett belőlük a puha, meleg fényesség.

Amikor már megtelt az egész testem, szikrázó fehér fénnyel, túlcsordult és áradni kezdett a körülöttem élőkbe. Mindnyájan ragyogtunk- e vagy csak az én képzeletem játszott velem? – nem tudom, de ott láttam, rég a mennyben ünneplő, édesanyámat, édesapámat, öregapámat, aki egyenes háttal állt, -majd éreztem meggörbült hátú nagyanyámat, aki oly csöpp volt. Láttam anyai nagymamámat, amint épp mosolyogva fogja meg gyermekkezemet.

Mindannyian , szinte egyszerre és észrevétlenül csúsztattuk egymásba forró tenyerünket, s a meghitt hangulat átragyogott rajtunk.  Csak néztük a szívünkkel egymást,  az apró csillagocskákat, amelyek átragyogtak a zöld fenyőnk szépséges ágain. Nehezen mozdultunk. A csillagokra figyeltem, s szívemmel láttam valamennyiünk csillagát. Ott ragyogtak a szemekben.

Megszólalt a karácsonyi réz csengőnk, mely a nagymama régi öröksége. Finoman, csendességes halkan énekelt , s a magasba emelkedett  ez a karácsonyi álom.

Lelkem csordultig megtelt mézillatú szeretettel.

A gyerekek szemében visszatükröződtek a gyertyakandalló pirosló, csillogó fényei. Majd  megpillantottam, amit annyira szeretek karácsony este: szemükben a csodát, a gyermeki hitet, a karácsonyi égők sok- sok apró csillagcsodáját.

A  fiúk szemében láttam  ,a  csillagszórókból   a földre hulló és hirtelen szertefoszló, apró csillagokat.

 A sokáig tartó álldogálás a fa körül,lehetővé tette  a nagyobbak kíváncsiságának kielégítését: vajon milyen finomságok és szépségek rejlenek a fácskánkon? Örömmel keresgélés és rátalálás a tavaly is itt volt díszekre,némi mosolygás, s izgatottság .

 Láttam a szemükben az ünnepet! Együtt  várták a Jézuskát!. Meggyújtottuk a kis betlehemünk mellett a mécseseinket, s örömlő szívvel néztük a jászolban a kis Jézust.

Felköszöntöttük a fahéj illatú  karácsonyfánkat egy szép énekkel, amit még a  gyerekek is tudtak. Csak a nagy fiúnk nem énekelt, mély mutáló hangját, kicsit szégyellve  A kicsinyke pedig hümmögött a maga nyelvén.

Csendes ,szürke, ködös este köszöntött ránk . A ködcseppek mindent bevizeztek.

Idebent ültünk a zöldellő fácskánk mellett,  lobogtak a gyertyák, megteltek a szívek, s csendes örömködéssel bontogattuk az ajándékokat.

Mi pedig egymás kezét szorongatva a kedvesemmel, könnyes szemmel néztünk végig a családunkon! Hálával telt meg a szívünk, még az ajándékunkat is elfeledtük kibontani. Elég volt végig nézni a mi Csillagainkon, s tudtuk ez az igazi ajándék nekünk.

Itt és most: együtt.

 A karácsony átölelt bennünket , mint egy virágbimbót , hófehér , puha szárnyával.