2018. február 11., vasárnap

Egy csöpp tél

Lassan vége a télnek, bár a héten még nem ezt tapasztaltam. Elég sok hó esett, és még ma is van belőle bőven :) Gondoltam, még épp idejében el tudom készíteni ezt a téli világítós képet. Az alapanyag csomagot úgy rendeltem, s alig vártam hogy nekiláthassak az elkészítésének. Az ovális festővászonra dekupázs technikával került a rizspapír, majd ráragasztottam az ablak keretét. Előtte még stencillel tégla utánzatokat festettem, illetve gessoval, és szép halványkék hópihékkel stencileztem, díszítettem. A kép nem adja vissza a teljes színét. Azután kidíszítettem, s a tobozok köré csavargattam a 20 ledes kis világítást. A hátuljába kellett rejtenem az elemeket, majd végül még mindig díszítés következett. Használtam hópasztát, gyöngypasztát, ragacsos hóutánzatot, stb. Legutoljára a lézer vágott keret került fel. 
Most a falon díszeleg még, kicsit hangulatossá téve a szürke napokat, téli estéket. 





Azért már gondolok a tavaszra, természetesen, s a húsvétra is. Vannak terveim, elképzeléseim, s megkértek, készítsek néhány munkát a városi húsvéti kiállításra is. 
Legyen szép hetünk mindannyiunknak! :)

15 megjegyzés:

  1. De gyönyörű! Ezekért meg én irigyellek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Juci, köszönöm! Mindegyikünk más és mást tud, így kerek a világ. Örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Esténként még bekapcsolom a világítást rajta. Ma is szakadt a hó, olyan jól esik kicsit még világítani vele :)

      Törlés
  3. Egyedi és mutatós lett!Jó látni hogy újra itt vagy köztünk!Szép hetet!

    VálaszTörlés
  4. Ötletes és minőségi munka, mint mindig :)
    Sűrűbben is írhatnál, hiányoltunk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Évikém, igyekszem majd többet itt lenni! Szívből ölellek!

      Törlés
  5. Ó,de gyönyörű!!!!!!!!!
    még én is világítgatok a karácsonyiakkal.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, drága Mamka, még kell a lelkünknek egy kis fény ezekben a sötét, szürke napokban .:)

      Törlés
  6. Fantasztikus ! Micsoda különleges, mennyi technikát ötvöző alkotás ! Le a kalappal előtted ! Gratulálok !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon nagyon köszönöm Neked! Örülök, hogy itt voltál! Szeretettel várlak máskor is! :)

      Törlés
  7. Nagyon hangulatos díszt készítettél. Igen, jólesik még a fény a lelkünknek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Katici! Igen, még esténként bekapcsolom. Annyit esett a hó még a héten is, és a jövő hétre havat ígér.Szép napokat kívánok Neked! <3

      Törlés
  8. Épp itt néztük az egyik beteg gyerekemmel, hogy milyen szép! Jó ránézni! Nálunk most is hó van, de már olvadozgat.

    VálaszTörlés