Azt hiszem, még nincs vége a télnek, és épp idejében készítettem egy téli koszorút a karácsonyi helyébe.
Becsavartam a koszorút fehér anyaggal, majd gyöngyből készített csillagokkal ékesítettem. Körbetekertem pomponnal és már kész is. Varrtam két kis kesztyűt és az aljára rögzítettem. Most ez díszíti a bejáratot :)
Jégbe zárt világ! Talán így beszélhetnék a csodás nyírfánkról, amelynek hosszú lelógó ágaira ráfagytak az esőcseppek. Ma kiengedett, s mint vízesés úgy hullott alá a sok olvadt jég a földre az ágairól.
A születésnapomon, amikor a gyerekeim megleptek két koncert jeggyel az Ennio Morricone koncertre, tudtam, hogy óriási élményben lesz részem, részünk a férjemmel.
A 87 éves olasz komponista eddigi pályafutása alatt több mint ötszáz
filmes és televíziós produkció zenéjét komponálta. Nevét leginkább a Volt
egyszer egy vadnyugat, az Egy maréknyi dollárért A
Profi, Aki legyőzte Al Caponét, A misszió, Cinema Paradiso című zenéje révén
ismerik. A Jó, a Rossz és a Csúf című film muzsikája az egyik legjobb helyet foglalja el. A művész idén zeneszerzőként és karmesterként a 60. évfordulóját ünnepli és világ körüli turnéra indult. Így a Papp László Sportarénában ,Budapesten, mi is részesei lehettünk ennek a csodás koncertnek! Amikor megszólaltak a hangszerek, a kórus, az énekes, szinte futkosott a hátamon a hideg! Elmondhatatlanul gyönyörű zenéket hallottunk. Az idős karmester végig vezényelte a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekart.
Mintegy 200 zenész és több, mint 80 kórustag együttes munkája gyógyította a lelkünket! Egy csoda volt! :) A kellemes naphoz hozzátartozik, hogy kaptunk egy hétvégi pihenést is a Danubius Hotelban, ami az Aréna közvetlen szomszédságában áll. Amikor leszálltunk a vonatról segítségért fordultunk egy fiatal emberhez, mutassa meg legyen szíves nekünk merre kell indulnunk. Mondta, hogy nem budapesti, de hova szeretnénk menni. Mondtuk, hogy a Aréna Hotelbe. Ó, de jó, ő is épp oda igyekszik . Megörültünk neki, s felajánlotta, hogy menjünk akkor együtt. Útközben beszélgettünk, s félúton megkérdezte, hogy a koncertre megyünk talán? Én elkezdtem lelkendezve mesélni, mennyire szeretjük Morricone zenéjét, , stb. Aztán befejezvén az áradozásomat, megkérdeztem tőle, hogy ő is a koncertre megy talán? Hát ő is a koncertre igyekszik- válaszolta, csak ő nem nézőként, hanem a kórusban énekel! :) A debreceni Kodály kórus tagja! Gondolhatjátok, hogy meglepődtem, ő meg jót mosolygott, és nagyon örült, hogy így egymásra találtunk teljesen ismeretlenül is. Kérésemre elmondta, hogy a kórusban merre fog állni, hol láthatjuk majd. :) A zenekar tagjai és a kórustagok is ebben a szállóban szálltak meg, így késő este és a reggelinél is találkozhattunk velük! Dupla élményben volt részünk. Szép napokat kívánok Nektek! :)
A nyolcvanhét éves
olasz komponista eddigi pályafutása alatt több mint ötszáz filmes és
televíziós produkció muzsikáját komponálta, nevét legtöbben a Volt
egyszer egy vadnyugat, az Egy maréknyi dollárért spagetti-westernek,
valamint A Profi, Aki legyőzte Al Caponét, A misszió, Cinema Paradiso
című zenéje révén ismerik. A Jó, a Rossz és a Csúf című film zenéje a
második helyet foglalja a valaha komponált legjobb filmzenék Top 200-as
listáján
A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

Nevét legtöbben a Volt
egyszer egy vadnyugat, az Egy maréknyi dollárért, valamint Jó, a Rossz
és a Csúf című spagetti-westernek zenéje révén ismerik. Az idén
Oscar-díjra jelölt filmzeneszerző a Papp László Budapest Sportarénában
vezényel ma.
2016. január 17-én a Papp László Budapest Sportarénában vezényel Ennio
Morricone, minden idők egyik legnagyobb hatású filmzeneszerzője.
A nyolcvanhét éves olasz komponista eddigi pályafutása alatt több mint
ötszáz filmes és televíziós produkció muzsikáját komponálta, nevét
legtöbben a Volt egyszer egy vadnyugat, az Egy maréknyi dollárért
spagetti-westernek, valamint A Profi, Aki legyőzte Al Caponét, A
misszió, Cinema Paradiso című zenéje révén ismerik. A Jó, a Rossz és a
Csúf című film zenéje a második helyet foglalja a valaha komponált
legjobb filmzenék Top 200-as listáján

vezényel

Lassacskán
hullott alá a ködfényű este. A szívek gyorsabban kezdtek dobogni, s áradni
kezdett belőlük a puha, meleg fényesség.
Amikor már
megtelt az egész testem, szikrázó fehér fénnyel, túlcsordult és áradni kezdett
a körülöttem élőkbe. Mindnyájan ragyogtunk- e vagy csak az én képzeletem
játszott velem? – nem tudom, de ott láttam, rég a mennyben ünneplő, édesanyámat, édesapámat, öregapámat, aki egyenes háttal állt, -majd éreztem meggörbült hátú
nagyanyámat, aki oly csöpp volt. Láttam anyai nagymamámat, amint épp mosolyogva
fogja meg gyermekkezemet.
Mindannyian
, szinte egyszerre és észrevétlenül csúsztattuk egymásba forró tenyerünket, s a
meghitt hangulat átragyogott rajtunk.Csak néztük a szívünkkel egymást, az apró csillagocskákat, amelyek átragyogtak a
zöld fenyőnk szépséges ágain. Nehezen mozdultunk. A csillagokra figyeltem, s
szívemmel láttam valamennyiünk csillagát. Ott ragyogtak a szemekben.
Megszólalt a
karácsonyi réz csengőnk, mely a nagymama régi öröksége. Finoman, csendességes
halkan énekelt , s a magasba emelkedettez a karácsonyi álom.
Lelkem
csordultig megtelt mézillatú szeretettel.
A gyerekek
szemében visszatükröződtek a gyertyakandalló pirosló, csillogó fényei. Majd megpillantottam, amit annyira szeretek
karácsony este: szemükben a csodát, a gyermeki hitet, a karácsonyi égők sok-
sok apró csillagcsodáját.
Afiúk szemében láttam,a csillagszórókbóla
földre hulló és hirtelen szertefoszló, apró csillagokat.
A sokáig tartó álldogálás a fa körül,lehetővé
tettea nagyobbak kíváncsiságának
kielégítését: vajon milyen finomságok és szépségek rejlenek a fácskánkon?
Örömmel keresgélés és rátalálás a tavaly is itt volt díszekre,némi mosolygás, s
izgatottság .
Láttam a szemükben az ünnepet! Együtt várták a Jézuskát!. Meggyújtottuk a kis
betlehemünk mellett a mécseseinket, s örömlő szívvel néztük a jászolban a kis
Jézust.
Felköszöntöttük
a fahéj illatú karácsonyfánkat egy szép
énekkel, amit még a gyerekek is tudtak.
Csak a nagy fiúnk nem énekelt, mély mutáló hangját, kicsit szégyellveA kicsinyke pedig hümmögött a maga nyelvén.
Csendes ,szürke,
ködös este köszöntött ránk . A ködcseppek mindent bevizeztek.
Idebent ültünk
a zöldellő fácskánk mellett, lobogtak a
gyertyák, megteltek a szívek, s csendes örömködéssel bontogattuk az
ajándékokat.
Mi pedig
egymás kezét szorongatva a kedvesemmel, könnyes szemmel néztünk végig a
családunkon! Hálával telt meg a szívünk, még az ajándékunkat is elfeledtük
kibontani. Elég volt végig nézni a mi Csillagainkon, s tudtuk ez az igazi
ajándék nekünk.
Itt és most:
együtt.
A karácsony átölelt bennünket , mint egy
virágbimbót , hófehér , puha szárnyával.
Elmúlt az ünnep, de a szívünkben még tovább él! Szeretném kicsit ha még itt maradna, itt lakna velünk ez a meghittség, az öröm, a szeretet. Remélem , hogy egész évben részesei lehetünk!
Gondoltam hozok még néhány képet, annyira szeretem ilyenkor a feldíszített otthont! Örömmel mutatok belőle néhány részletet.
A kis betlehemem egy idős bácsi készítette! Gyönyörű! Már advent idején kitettem, s gyertyát gyújtva mellette meséltem róla a pindurka unokáimnak.
Az ajtó is szép ruhát kapott, nagy masnikkal, előtte a névnapi virágom :)
A cserpép is arany - zöld színű :)
Esti fényben a fenyőnk.
Felkerült rá a magam varrta szaloncukor is ( Barbi tervei alapján ) Ebből még van más mintákkal is de még várat magára a kihímzése.
Tavaly is próbálkoztam hasonló fotóval: A karácsonyfa, mintha a nagy üvegtartóban lenne :))))
A tavaly készült gyertyakandallóban esténként mindig meggyújtjuk a gyertyákat.
Nagyon kellemes a közelében olvasgatni, beszélgetni, forralt borozni, kávézni.
Azért is oly kedves számomra, mert a kis lámpások mindegyikét a Családtagjaimtól kaptam. Ajándékba.
Ide került az aranyszínű gömb koszorúnk
A függönyömet lassan ki kell cserélnem, mert ahányszor kimosom, öblítem, annyiszor kopik, halványul a sok csillag rajta. Pedig nagyon szeretem! :)
Szívesen olvasgatunk esténként, bár most napközben is gyakrabban leültünk olvasni.
Megvarrtam a függönyt a terítőt és kedvünk volt kicsit alkotni is: szív formát készíteni karácsonyfa díszekből.
Az asztalterítőm már nagyon régi, de a sok évvel ezelőtti ebédlő asztalomra készült, ami négyszögletes volt. most szétszedtem, átalakítottam, újra gépeltem oválisra. Hát nem kis munka volt!
A függönyt is hozzá igazítottam a kis üvegtégla ablakhoz. Halkan megjegyzem, hogy újat varrni egyszerűbb lett volna, de sajnáltam az évek óta a szekrényben várakozó szép darabokat, ezért inkább újra varrtam őket. :)
Készült gyertya
még egy kis fenyőfa... is. ajándékba. :)
Elkészítettem a "forró csoki sarkot is" Nekem karácsonykor van a névnapom is, ezért arra gondoltam, hogy előre elkészítem, s nem kell annyit jönni- menni a konyhában, mindenki hamar elkészítheti saját magának is. A termoszban forró tej van, rizstej az érzékeny gyomrúaknak, így azt sem kell hozzá melegíteni . :)
Az egyik tartóban forró csoki por van, marcipános, a másikban kókuszvirág cukor a fogyókúrázóknak, a harmadikban pedig csokireszelék. Készítettem még fahéjat is,amivel meg lehet hinteni és hosszú fahéjat, amivel esetleg megkevergethetik. :) Már csak a poharakat kell előkészítenem. A gyerekeké már kész, az aprócska csészékben ők is kaphatnak kicsit :) Ezeket az édes kis pohárkákat a barátnőmtől kaptam, születésnapomra! :) Nagyon örültem neki! :)
A gyerekekkel ( unokákkal sok gyertyát gyújtottunk, sokat énekelgettünk , ünnepelgettünk! :)
Közben kicsit játszottam is, Itt épp gyertyákat gyújtottunk és mesét hallgattak. :)
Békés csendes 4. adventot kívánok Mindenkinek! :)
A 2. nap estéjén vacsorázás közben, ilyen ijesztő perchenek lepték el a hotelt :)))) Kicsit megijedtünk, a maguk készítette jelmezben simogatták, csapkodták, ijesztgették a hotel lakóit.. Majd befejezve a " Műsort ", velünk együtt szórakoztak tovább.:)))
Másnap reggel a Mikulástól mi is kaptunk finom ajándékot, fincsi csokit :)))
Reggeli után haza indultunk, de még előtte meglátogattuk a közelben levő sörgyártó üzemet. :) Persze a férfiak nagyon élvezték, ízletes fehér , barna stb, söröket lehetett inni, vásárolni. Én meg a szép dekorációban gyönyörködtem a sör mellett. :)
Az alapos kóstoló után, mindenki vásárolt valamit, majd továbbindultunk a Grafenegg kastély felé
.Grafenegg neogótikus, tudor stílusban épült kastély. A kastély körül
elterülő angol park a XIX. századi Ausztria egyik legjelentősebb
történelmi park létesítménye
A kastély adventi vásárát látogattuk meg, mely a legszebbnek és a legtraíicionálisabbnak számít Alsó - Ausztriában. Az idei évben a 40. adventi vásárt rendezik, mintegy 150 kiállítóval.
Melegedők is voltak , jól esett a kezünket kicsit megmelengetni
Persze a forralt borocska itt sem maradhatott ki! :)
A kastély egyszerűen, de csodaszépen volt feldíszítve :)
Késő este értünk haza, előtte még bementünk egy vendéglőbe, hangulatos disznótoros vacsorára ( amiből én nem ettem semmit, mert nem szeretem! ) :))))