Születésem története

 

         

November 27. A születésnapom.

Hideg csikorgó fagy, a hó pedig egyre csak szálldogál az égből, mintha sose akarná abbahagyni.  A hosszú , magas nyárfákon puha hó üldögél..

Az én születésem éjjele. Hiába hívták a mentőt, az bizony nem ért el odáig, a kis tanyácska aprócska házáig, ahol már én várakoztam, hogy megszülessek.

Édesapám felöltözött, ment a lovas szánért, hátha fenn van még a gazdája. Gyorsan felöltöztek édesanyámat felsegítették a szánra, jól betakargatva. Főleg a pici életet féltették, a mamával együtt, meg ne fázzanak. El kellett jutni a faluig.  Már szépséges fájdalmasan, szán talpakon siklott az idő.

Egyébiránt egész kellemesen jól esett volna a hóesésben lovak húzta padocskán üldögélve szánkózni, ha nem kellett volna hétrét görnyednie a fájdalomtól  .Ha a hideg békén hagyta volna az arcát, s nem kínzó ráfagyott mosoly ült volna a szájára. Azért boldog, fájdalmas várakozással, hang nélkül tűrte a megpróbáltatásokat. Apukám átfogta, hogy a takaró a lábát is érje, melengesse , ne gémberedjen el. Hosszú percekig, tán félórát is eltartott az út a laktanyáig, ahol a katonák ástak utat, hogy odáig el tudjon érni a mentő. Onnan már hamarosan beértünk a városba. Hosszú kínlódás után végre hajnalban megszülettem.

Apám végig izgulta az éjszakát, csak reggel tudott telefonálni a hírért. Mindig azt mesélte nekem, óhajtotta, hogy lányai legyenek, hisz ők kilencen voltak fiúk, véletlenül sem volt köztük kislány.

 Aztán olyan hó volt, hogy látogatni se tudott bejönni,

 Hazafelé, már mentővel mentünk, kiásták az utat, boldog békével érkeztünk a meleg szeretettel teli házunkba, ahol együtt éltünk a nagymamával, nagypapával, sőt a nagybátyámmal is.

 Anyukám akkor fogadta meg, ha még egy gyermeke lesz, akkor ő  otthon fog születni.

Így is lett!

Hat és fél évvel később, már beköltözve a faluba született meg otthon a húgom, akit nekem a gólya hozott.

Sose felejtem el azt a napot. Reggel már a konyhában kellett várakoznom, hogy a gólya ott hagyja a kisbabát , a testvéremet. Hosszú évek várakozása után nem szerettem volna elrontani a dolgot, ha már egyszer annyit kiabáltam , énekeltem a gólyának, aki az iskola kéményén fészkelt. Ahányszor arra jártam sose felejtettem el énekelni neki. „ Gólya, gólya vaslapát, hozzál nekem kisbabát! „  Nagyon vágytam rá, hogy ketten legyünk.

Pisszenés se hallatszott ki a belső szobából, ahol a bába asszony segítkezett a születés szépséges megtörténésénél.

Apukám azt mondta, hogy szép illedelmesen üldögéljek csak kint a konyhában a széken, ne leselkedjek, ne kíváncsiskodjak, mert akkor a gólya bácsi nem hagyja ott a kisbabát.

Semmit sem hallottam, de kezemet összeszorítva ültem a székemen, amíg apukám sok sok várakozás után megjelent, a kezében pólyába csomagolva, az én szépséges , annyira várt kistestvéremmel, Ő is kislány- mondta apukám. Nem tudom, vajon ki volt boldogabb a családban?

Anyukámra nem is emlékszem, hogyan került a másik szobába vissza az ágyára, az sem tűnt fel, hogy fekszik, el voltam foglalva a kicsivel, akit azonnal szabad volt megfognom, s olyan de olyan büszkeség töltött el édes kis pofikáját, aprócska kezét nézegetve.

Ma már hosszú idő óta nincsenek a szüleink velünk, de tudom, hogy odafentről ők is látják, hogy a mai napig mennyire összetartunk, s naponta mennyire  örülünk egymásnakJ

Ez az én születésem története. Meg a húgomé isJ

Mióta felnőtt vagyok, s nekem is vannak gyermekeim, minden éven virágcsokorral köszöntem meg a születésnapomon anyukámnak , hogy élek, hogy ő az édesanyám.

Sajnos ma már csak a sírjára vihetek virágot. Azonban most is ugyanúgy szeretem.

Legyen nagyon szép a hetetek!:)