2012. november 26., hétfő

Születésem története

 
         

November 27. A születésnapom.
Hideg csikorgó fagy, a hó pedig egyre csak szálldogál az égből, mintha sose akarná abbahagyni.  A hosszú , magas nyárfákon puha hó üldögél..
Az én születésem éjjele. Hiába hívták a mentőt, az bizony nem ért el odáig, a kis tanyácska aprócska házáig, ahol már én várakoztam, hogy megszülessek.
Édesapám felöltözött, ment a lovas szánért, hátha fenn van még a gazdája. Gyorsan felöltöztek édesanyámat felsegítették a szánra, jól betakargatva. Főleg a pici életet féltették, a mamával együtt, meg ne fázzanak. El kellett jutni a faluig.  Már szépséges fájdalmasan, szán talpakon siklott az idő.
Egyébiránt egész kellemesen jól esett volna a hóesésben lovak húzta padocskán üldögélve szánkózni, ha nem kellett volna hétrét görnyednie a fájdalomtól  .Ha a hideg békén hagyta volna az arcát, s nem kínzó ráfagyott mosoly ült volna a szájára. Azért boldog, fájdalmas várakozással, hang nélkül tűrte a megpróbáltatásokat. Apukám átfogta, hogy a takaró a lábát is érje, melengesse , ne gémberedjen el. Hosszú percekig, tán félórát is eltartott az út a laktanyáig, ahol a katonák ástak utat, hogy odáig el tudjon érni a mentő. Onnan már hamarosan beértünk a városba. Hosszú kínlódás után végre hajnalban megszülettem.
Apám végig izgulta az éjszakát, csak reggel tudott telefonálni a hírért. Mindig azt mesélte nekem, óhajtotta, hogy lányai legyenek, hisz ők kilencen voltak fiúk, véletlenül sem volt köztük kislány.
 Aztán olyan hó volt, hogy látogatni se tudott bejönni,
 Hazafelé, már mentővel mentünk, kiásták az utat, boldog békével érkeztünk a meleg szeretettel teli házunkba, ahol együtt éltünk a nagymamával, nagypapával, sőt a nagybátyámmal is.
 Anyukám akkor fogadta meg, ha még egy gyermeke lesz, akkor ő  otthon fog születni.
Így is lett!
Hat és fél évvel később, már beköltözve a faluba született meg otthon a húgom, akit nekem a gólya hozott.
Sose felejtem el azt a napot. Reggel már a konyhában kellett várakoznom, hogy a gólya ott hagyja a kisbabát , a testvéremet. Hosszú évek várakozása után nem szerettem volna elrontani a dolgot, ha már egyszer annyit kiabáltam , énekeltem a gólyának, aki az iskola kéményén fészkelt. Ahányszor arra jártam sose felejtettem el énekelni neki. „ Gólya, gólya vaslapát, hozzál nekem kisbabát! „  Nagyon vágytam rá, hogy ketten legyünk.
Pisszenés se hallatszott ki a belső szobából, ahol a bába asszony segítkezett a születés szépséges megtörténésénél.
Apukám azt mondta, hogy szép illedelmesen üldögéljek csak kint a konyhában a széken, ne leselkedjek, ne kíváncsiskodjak, mert akkor a gólya bácsi nem hagyja ott a kisbabát.
Semmit sem hallottam, de kezemet összeszorítva ültem a székemen, amíg apukám sok sok várakozás után megjelent, a kezében pólyába csomagolva, az én szépséges , annyira várt kistestvéremmel, Ő is kislány- mondta apukám. Nem tudom, vajon ki volt boldogabb a családban?
Anyukámra nem is emlékszem, hogyan került a másik szobába vissza az ágyára, az sem tűnt fel, hogy fekszik, el voltam foglalva a kicsivel, akit azonnal szabad volt megfognom, s olyan de olyan büszkeség töltött el édes kis pofikáját, aprócska kezét nézegetve.
Ma már hosszú idő óta nincsenek a szüleink velünk, de tudom, hogy odafentről ők is látják, hogy a mai napig mennyire összetartunk, s naponta mennyire  örülünk egymásnakJ
Ez az én születésem története. Meg a húgomé isJ



Mióta felnőtt vagyok, s nekem is vannak gyermekeim, minden éven virágcsokorral köszöntem meg a születésnapomon anyukámnak , hogy élek, hogy ő az édesanyám.
Sajnos ma már csak a sírjára vihetek virágot. Azonban most is ugyanúgy szeretem.
Legyen nagyon szép a hetetek!:)

36 megjegyzés:

  1. Kedves Éva!
    Olyan jó volt olvasni! Megkönnyeztem. Isten éltessen sokáig, erőben, egészségben! Szíved melegségét, lelked fényét add át a rád bízott kis életeknek! Tudom, ebből a virtuális barátságunkból is érzem, hogy egy vagy azok közül, akik által szebb ez a világ! BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT kívánok!
    Szeretettel: Ildikó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most meg az én könnyeim potyognak! annyira szépen köszöntöttél fel, nagyon nagy örömet okoztál!:)
      Én köszönöm, hogy ismerhetlek, ismeretlenül is:)
      Ölellek:)

      Törlés
  2. most bizony kigördült pár könnycsepp... és nem is tudok többet mondani, gyönyörű volt, amit elmeséltél. Legyen nagyon - nagyon boldog a szülinapod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A család itt van körülöttem, jó, hogy vagyunk egymásnak! olyan jó, hogy van kihez menni,s megoldunk minden problémát! Együtt! :)
      köszönöm a szeret teljes szavaidat!

      Törlés
  3. Drága Évám!
    Nagyon boldog születésnapot kívánok. Olyan szépen írsz, megható volt a történeted, melegség töltötte el a szívemet, amikor olvastam.Köszönöm a sorsnak, hogy az utamba sodort, hogy barátra leltem Benned. Talán hamarosan azt is megadja nekünk, hogy személyesen is találkozzunk.
    Az én születésem is elég kalandos volt, de én nem tudom ilyen szépen összeszedni a gondolataimat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Évám! hasonlóan érzek én is, nagyon jó megélni, hogy vagy, hogy a barátnőd lehetek!
      Írd csak le Te is , hogy amikor megszülettél, mennyire boldog volt körülötted mindenki! :)
      Várom , hogy elolvashassam, megismerhessem! :)
      Szeretettel küldöm az ölelésemet:)

      Törlés
  4. Borsozik a böröm........... nem is tudom ilyenkor mit kell mondani ... Gyönyörűen leírtad, bár akkor bizonyára kemény, nehéz idő volt...Nagyon boldog születésnapot és minden jót kívánok Nektek!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes Verám! Olyan jó, hogy írtál nekem!Szeretettel köszönöm a kedvességed, a barátságod! :)

      Törlés
  5. Gyönyörűen írtad, le születésed történését. Nagyon-nagyon boldog születésnapot, Isten éltessen erőben egészségben és szeretetben. Ísmeretlenül is szeretettel: Mrita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon jól esett a felköszöntésed, Örülök neki!
      Szeretettel ölellek: Éva

      Törlés
  6. Drága Éva!
    Isten éltessen Mindannyiotokat, hogy együtt örülhessetek minden pillanatnak!
    Ölellek,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm mindannyiunk nevében! És külön köszönöm a barátságodat , még ha nem is ismerjük egymást személyesen!:)

      Törlés
  7. Oh, drága Éva! Én is, hasonlóan Verához, borsózó bőrrel olvastam végig ezt a jóindulattal teli megemlékezést saját-és húgod születéséről. Gyönyörű történet. Kívánok nagyon boldog születésnapot és szeretettel teli emlékezést! Ha kedved adódna időnként mesélj még nekünk a "régről", mert öröm olvasni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Beáta!
      köszönöm , hogy elolvastad, hogy olyan sokszor itt jársz nálam! Tudom, Neked sem könnyű, Neked is kívánom, hogy örömmel várd a karácsonyt!
      Terveztem, hogy megosztom Veletek az egyik Mikulás reggel történetét! :)

      Törlés
  8. Nagyon sok boldog születésnapot kívánok én is!!!
    Olyan jó volt olvasni a történetedet... köszönöm, hogy megosztottad velünk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Timi, én köszönöm, hogy elolvastad, megismerted!
      Ölellek4 :)

      Törlés
  9. Mióta nem jártam erre sok szépet alkottál! :)
    Nagyon szép a történeted születésetekről!
    Nagyon sok boldog születésnapot kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az elismerő szavaidat, és hálás vagyok a kedvességedért! :)

      Törlés
  10. Köszönöm, hogy megosztottad ezt velünk!

    Apukamnak is holnap van a szülinapja!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édesapádnak ismeretlenül is nagyon boldog születésnapot, jó egészséget kívánok! :)
      Én köszönöm, hogy erre jártál! :)

      Törlés
  11. Csodálatos .....a születésed szépséges története....szeretettel teljes fogadtatásod....szüleid öröme és boldogsága....a Te örömöd, hogy végre a gólya meghozta a kistestvért.....és az elmúlás......az emlékek.......a szeretet és a hála....mind itt van egy történetben! Nagyon szép!
    Boldog születésnapot Éva!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagy volt az öröm, de jó, hogy a tesóm itt lakik a közelben, és bármikor támaszkodhatunk egymásra!:9

      Törlés
  12. Draga Eva:)

    Eloszor is Nagyon Boldog Szuletesnapot Neked, jo egeszseget, oromet!!:)es meg sokat!

    Nekem is jottek a konnyeim, es tudod is miert.Nagyon szep tortenet, es kulonosen tetszik, hogy a hugoddal ilyen szepen eltek.Szerintem is latjak fontrol a szuleid.

    puszillak es nagy olelest a holnapra is!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ágnes én is ölellek, és igen, tudom, miért sírt a lelked! Én is küldök egy nagy ölelést Neked! :)
      köszönöm! :)

      Törlés
  13. Csodálatos!!!!!!!Köszönöm!Isten éltessen!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Apukám olyan sokszor elmesélte nekem, most én mesélem az unokáimnak! :)
      Köszönöm a jókívánságodat:)

      Törlés
  14. Köszönöm, hogy elmondtad, Éva! Bevallom, én is sírva fakadtam, e nekem ez könnyen megy...
    Jó lehet, hogy van egy testvéred, nekem ez nem adatott meg.
    Isten éltessen!

    VálaszTörlés
  15. Nagyon köszönöm a kedves szavaidat, nagyon örülök, hogy itt jártál! :)

    VálaszTörlés
  16. Nagyon sok boldog születésnapot kívánok!
    Kedves történet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Jutka! Jó, hogy nálam jártál! Ölellek!

      Törlés
  17. Boldog szülinapot kívánok utólag is! Én is november 27-én születtem, és abban az évben is nagy volt a hó,még a mentők sem jártak, nem tudtak hazahozni a kórházból...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így utólag is boldog szülinapot kívánok sok szeretettel Neked is! :)
      Kemény tél lehetett a Te születésednél is!

      Törlés
  18. Csodas.:)
    Nagyon boldog szuletesnapot.:)

    VálaszTörlés
  19. most találtam rád:)
    sajnos a köszöntésről lemaradtam, de gratulálok, annyira szép, szeretettel teli a történeted, hogy megkönnyeztem.
    jó volt olvasni... biztos a gyerekkorod is gyönyörűségben telt!

    VálaszTörlés
  20. Szívesen emlékezem vissza,köszönöm a kedvességed, gyere máskor is! :) Szeretettel várlak!:)

    VálaszTörlés