2015. szeptember 21., hétfő

Hétvégén ünnepeltünk. Össze tudtuk hangolni a vasárnapot a családdal, ezért tegnap ünnepeltük a férjem születésnapját. Kerti partyt terveztünk, odakint, gondoltuk finom pörköltet készítünk. Az idő kicsit közbeszólt.Szombaton ugyan nagyrészével elkészültünk a munkáknak, :) de vasárnapra mégis idebent maradtunk az erős szél miatt. Gyönyörű délutánt töltöttünk együtt! Csudajó érzés volt, hogy minden családtagunk itt volt! :)
Nagyon elfáradtunk: De majd kipihenem magam :) A gyerekeknek külön sütöttem, mert nem szeretik a pörköltet, tortán kívül még más sütit is készítettem, aztán hidegtálat és finom vegyes , friss savanyúságot.  És még sok más mindent.
 Ma már a gyerekekre figyelek, mert közben megbetegedtek. Nátha, köhögés, stb.
Még fáradtabb vagyok. Persze szívesen vigyázok rájuk, sokat meséltem nekik, mert még a 12 éves nagyobb unokám is tátott szájjal hallgatta a " Hétszűnyű Kapanyányimonyók"  meséjét :))) No meg" A kígyókirály gyűrűjét. Alig győztem mesélni, amit én is roppant élveztem , mert mióta kisebb a közönségem ( nyugdíjas lettem ) azóta a napi, többszöri  mesélés elmarad :)
Fáradt vagyok, fáj a vállam most már mindkettő. Most már nyűgös is vagyok :))))))
Nézzétek el, ezt a fáradt bejegyzést, de jó volt leírni, kiírni kicsit magamból.
 Főleg a vállfájás szűnni nem akaró dolog. Azt mondták a röntgenen, hogy olyan meszes, bányát nyithatnék belőle . Na, jól nézek ki!
Azért hoztam kedves képeket:


A két kicsi unokám: A nagy mesél a kicsinek :)  

Szülinaposakat is :)      

                            

Ők a két nagyobb kincs!  






Keresztlányunkkal

Lányainkkal 



Legyen pihentető hetetek! 



                       




20 megjegyzés:

  1. Isten éltesse sokáig a férjedet! Nálunk is családi összejövetel volt szombaton, ugyancsak férjem születésnapját ünnepeltük meg 😊.
    Aranyos családod van! Sok boldogságot kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a kedvességed! :) Isten éltesse a férjedet, minden jót kívánok neki! :)

      Törlés
  2. Nagy öröm mikor így összejön a család. Szívmelengető még látni is :)
    Isten éltesse az ünnepeltet! Az unokáid gyönyörűek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katici, köszönöm minden szavad! Csak úgy simogatsz velük! :) <3

      Törlés
  3. Jó rátok nézni, sugárzik belőletek a boldogság :)

    Isten éltesse az ünnepeltet! :)

    jajj, az a vállfájás...nagyon nem jó, de remélem javul majd, gondolom mindent megteszel érte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Orsi, köszönöm!
      A vállfájással már több, mint fél éve kínlódom, hol jobb, hol rosszabb! Remélem, azért majd jobb lesz kicsit ! :)

      Törlés
  4. Sugárzik a szeretet a képekből.♥
    Isten éltesse az ünnepeltet!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mamka! Szeretettel ölellek! Köszönöm! :) És nagyon boldog vagyok a családdal! :) Jó Velük!

      Törlés
  5. Isten éltesse sokáig a férjedet! Köszönöm a bensőséges képeket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Átadom, köszönöm szépen a nevében is! Örülök, hogy itt voltál! :)

      Törlés
  6. Nagyon sok boldog születésnapot kívánok a férjednek!!!
    Sajnálom, hogy fáj a vállad...:o( Pihenj sokat!!!
    Nagyon aranyos a család!!! Főleg az unokák :o))))

    VálaszTörlés
  7. Szívből köszönjük a jókívánságod!
    Pihenni nem nagyon van időm, de gyökeresen át kell szerveznem az éltem, hogy több idő jusson magamra! :))))))
    Köszönöm a kedves szavaid!

    VálaszTörlés
  8. Drága Évám, lélekben én is Veletek ünnepeltem. Mióta találkoztam Veletek, kicsit közétek tartozónak érzem magam. Jó volt látni a képeket, a csodálatos családodról, a meghatottságot, az izgalmat az arcokon. Olyan édesek a komoly meseolvasók, illetve hallgatók.
    Nagyon sajnállak a vállaid miatt, mégis kicsit nevettem a mészbánya ötletén.
    Eddig nem nagyon hittem benne, de valóban igaz, hogy a gyógyvíz és vele együtt a kezelés csodákat tud tenni. Na nem nagyot, de azért könnyebb lett, nem fáj annyira a derekam. Évente kétszer mindenkinek jár, lehet kérni a reumatológián beutalót. Nekem a kezelésekkel és a fürdőbelépővel együtt napi 500 Ft-ba került, + a szállás.
    Talán meg kellene próbálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Évi, nagyon köszönjük! Mi is nagyon szeretünk és nagyon közel állsz hozzánk! <3
      Örülök, hogy Te jobban vagy! :)

      Törlés
  9. Gratulálok a férjed szülinapjához... Látni milyen összetartó család...

    Mészbánya??????,,, az nekem is van.... meg szerintem majd mindenkinek... Borzasztóan tud fájni... jobbulást Neked...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen Verám! Átadtam :)
      Köszönöm a jókívánságot, remélem, azért jobb is lesz majd!

      Törlés
  10. Kedvesek, bájosak, szépek! :)
    Gratula minden ünnepeltnek!

    VálaszTörlés
  11. Nálad mindig azt érzem, hogy óóóóh, itt szeretet van! És ez olyan jó!
    Tőlem is utólagos gratula az ünnepelteknek!

    VálaszTörlés
  12. Utólag én is nagyon boldog születésnapot kívánok!

    VálaszTörlés