2015. szeptember 19., szombat

London III ...hazafelé

Az utolsó napon , amit még Londonban töltöttünk, reggeli után még megcsodáltuk Canterbury katedrálist.





A katedrális történetének legsötétebb momentuma volt Thomas Becket meggyilkolása az egyik oltár előtt 1170. december 29-én. A gyilkosságot négy angol lovag követte el, (név szerint Hugh de Moreville, Williem de Tracey, Reginald FitzUrse és Richard le Breton), állítólag II. Henrik parancsára. 1170-ben történt, hogy a Franciaországban harcoló II. Henrik kimondott néhány meggondolatlan szót: „Ki szabadít meg ettől a féktelen paptól?” Környezete tudta, hogy szavai Becket Tamás canterburyi érsekre vonatkoznak, aki Henrik reformjainak útjában állt. Négy lovag visszaindult Angliába, s a canterburyi székesegyházban leszúrta az érseket. A királyt az egyház a szentségtörő bűnben való részességgel vádolta, s Henriket a bűntudata egyre jobban gyötörte, amikor az érseket halála után három évvel szentté avatták. Egy évre rá mezítláb zarándokolt el Becket sírjához, s a bűnbocsánat reményében elszenvedte, hogy a szerzetesek megvesszőzzék. Ha ez a fenyítés inkább jelképes volt is, a királyi hatalom megalázását jelentette.






Az eső , mi sem természetesebb, ismét szakadt! :))))
 









Néhány kép a városkáról ...




Még egy búcsúpillantás a katedrálisra, s elindultunk Folkestone felé a csatorna- alagúthoz 
.

Folkestone : 
csatorna alagút előtt 



 Nekünk még a Csalagútban való utazás is élmény volt.
kb. 25 perc alatt értünk át francia oldalra.

Ez a kép már a Csalagútban van. 


 Bye -bye London! 
Szép volt, csudajó volt! Sokáig fogunk töltekezni belőle. :) 
Köszönöm, hogy velem tartottatok, és megoszthattam Veletek az élményeinket! :) 
Kellemes vasárnapot kívánok ! Mi ünnepelni fogunk! :)

7 megjegyzés:

  1. Milyen gyorsan eltelt ez a néhány nap Londonban!!!
    Sajnálom, hogy ennyit esett az eső... de hát így volt igazi az élmény :o)))
    Nagyon szép vasárnapot kívánok én is!!!

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. Igen, és még mennyi mindent láttunk ezeken kívül is :)

      Törlés
  3. Csodálatos élményekben volt részetek! Én köszönöm, hogy megosztottad velünk is! :)

    VálaszTörlés
  4. Most jutottam odáig, hogy részletesen megnézzem, elolvassam a bejegyzéseid, mert eddig csak telefonon láttam.

    Évikém, sóhajtoztam rendesen, míg olvastalak :) ezek mind olyan hejj de szép helyek voltak, olyanok, ahová mindenki vágyik legalább egyszer életében.
    Látszik, hogy jól éreztétek magatokat, mindegy volt esik az eső, vagy süt a nap és ez így van jól, ilyenkor nem sápítozni kell, hogy milyen az idő, hanem falni a látnivalókat :)))
    Ölellek és szép napokat Nektek! :) 3

    VálaszTörlés