2016. augusztus 27., szombat

"Augusztus, nyárutó...
A Göncöl tengelye,
Mint roppant égi óramutató,
Némán, merőn mutat már ősz fele."
(Reményik Sándor, Augusztus, nyárutó)

Pár nap és beköszönt a szeptember! Hihetetlenül gyorsan elröppent a nyár!
Mi épphogy elkészültünk a hálószobával.
Már áthúztam a garázsban oly régóta várakozó széket, és készítettem néhány párnát!
 Ebben az évben különösen sok volt nálunk a nagyobb betegség, nehezen és sokára lábalunk ki belőle. 
-  Míg a testvéremért imádkoztam és izgultam,féltettem, ( kórházba került nagyon súlyos állapotban ) , nem voltam képes rá, hogy   barkácsoljak. 
Most, hogy kicsit jobban van, éreztem elég erőt , hogy tevékenykedjem, befejezzem végre a hálóoszoba szépítését! . Csak a hímzésre nem volt érkezésem, pedig itt van kinyomtatva, előkészítve minden, s elkezdeni oly nehezemre esik. Bár gyorsan meglenne, s terveztem is, mire a húgom hazajöhet a kórházból , elkészülök vele. Utána úgysem lesz rá időm, mert még sokáig ápolgatni kell!  
Láttátok a múltkori függönyt, néhány képet, most ágytakarót készítettem finom hófehér selymekből, csipkékből, régi függöny anyagokból, De jöjjenek a képek, biztos szívesebben nézegetitek azokat.


 A szék áthúzva. nem is volt olyan könnyű, mint amilyennek látszott! :)





Sajnos, az " ilyen volt" -ról nem készítettem képet, csak az " ilyen lett" ről tudok mutatni.
Elég sok anyag elpazarolódott így, mert szép minta közepet szerettem volna választani. Így a leeső darabokból párnák lettek, amiken , nem zavarók, ha nincs teljes jelenet.


Még jutott egy aprócska keretbe is még egy kis képre való, azt a polcra tettem




S végül az elkészült ágytakaró, amivel bizony rengeteget bíbelődtem! :) De meg vagyok elégedve az eredménnyel. 



Ezen a panoráma felvételen látszik, hogy milyen aprócska a hálószobánk, de mi nagyon szeretjük és örömmel tartózkodunk, alszunk, olvasunk, kávézunk stb. benne.


 Itt jól látszik az ágytakaró, bizony elég munkás darabok. minden régi , maradék kis csipkét, szalagot felhasználtam hozzá. Persze újat is vettem, szép selyem szatént, ami elválasztja a blokkokat egymástól :)

Végül a bekötött könyvem, ami még koránt sincs kész, hiányzik a díszítése. Majd néhány nap múlva sorra kerül az is :)





Végül a szőnyeg kicsit bántja a szememet, jó lenne kicserélni, de most nincs rá lehetőségem! Örültem, h ogy a régebben megvett anyagból fel tudtam, tudtuk újítani, frissíteni a szobát. Persze, ha már itt tartunk, a csillár sem illek igazán ide :)))))))
Nem vagyok telhetetlen, nagyon boldog vagyok, hogy ennyit is tudtunk csinálni!

Kellemes , napsütéses augusztus végét kívánok!



15 megjegyzés:

  1. Évi az ágytakarók egyszerűen mesések, látszik a rengeteg munka bennük és a párnák is csodásak. Az egész úgy nagyon egyben van. A nyugalom szigete :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Éva!
    Gyönyörű lett minden, fantasztikus összhangot teremtettél! Elhiszem, hogy ilyen szép környezetben élvezet minden perc :)
    További szép hétvégét kívánok!

    VálaszTörlés
  3. Romantikus, szép szobácskát alakítottál ki. Toille de Jouy vászon tökéletesen illeszkedik a szoba hangulatába, bekötött könyvedtől elállt a lélegzetem az is gyönyörű! Mint minden :) Jó egészséget kívánok a szoba használatához!

    VálaszTörlés
  4. A megújulás jó, pláne egy majdnem teljes szoba átalakulása, megértelek, hogy zavar a szőnyeg és a lámpa, mert neked úgy lenne teljes az ősszkép, ha azokat is cseréled. Az ágytakaró is nagyon szép, finom munka!
    Szerettem nézni a képeidet, az egész munka amit végeztél, nem sablonos, hanem odafigyelésről, jó ízlésről árulkodik. Remélem imáid meghallgattatásra találtak/nak....

    VálaszTörlés
  5. Oh, majd elfelejtettem:a madeirás könyv végső formáját kíváncsian várom❤️

    VálaszTörlés
  6. Drága Éva, annyira gyönyörű minden ebben a kis hálóban! Otthonos, csupa összhang és bizony elhiszem, hogy jó belépni ide.
    Ahogy ismerlek, minden tovább terved megvalósítása sorra kerül (csillár, szőnyeg)
    Teljen benne sok örömötök :)

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű,otthonos,meleg hálószobát varázsoltál sok munkával! A szék is káprázatos!
    Nagyon sajnálom,hogy a testvéred beteg lett!!!!Azért vigyázz magadra, másnak is hagyjál az ápolásból.:)♥

    VálaszTörlés
  8. Nagyon köszönöm a kedves hozzászólásaitokat! :)
    Szívből ölellek Benneteket!
    A húgom jobban van, köszönöm az érdelkődést!Azonban még sokáig lesz távol sajnos! De meggyógyítjuk! <3
    Ahogy elkészülök a könyvvel mutatom majd azt is! :)

    VálaszTörlés
  9. Mondom én, hogy egy lakberendező veszett el benned, Éva! Szuper ízléses az egész szoba, ahogy megcsináltad!

    VálaszTörlés
  10. Nádherná renovácia,krásna látka...
    A.

    VálaszTörlés