Zelk Zoltán: Őszi mese
Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.
-Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske. -Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!
A falevél erre sírva fakadt.
-Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne!
A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.
Nem baj, ha meghalok - gondolta - úgysem ér már semmit az életem.
De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:
-Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?
De a falevél bizony nem tudta.
Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.
-Ott van a kismadár - ujjongott a falevél, - akivel beszélgetni láttál. ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!
Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.
-Menjünk utánuk-könyörgött a falevél.
A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.
-Most már boldog vagyok - sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.
Az utcánkban a házunk előtt levő fa, teljes őszi pompában :)
Csak úgy ragyog!
Alatta a falevelek :)
Alulról fotózva
Ahogy átragyog rajta a napfény! :)
Legyenek szép őszi napjaitok! :)
Csak annyit tudtam hirtelen kinyögni: Istenem, de gyönyörű!! :)
VálaszTörlésNagyon-nagyon szeretem ezeket a szép őszi színeket.
mi is naponta gyönyörködünk benne! Akkor a legszebb, amikor süt rá a nap! :)
TörlésCsodaszép ez a fa!!! És a gyerekek menyire élvezik a játszást a sok falevélben! :o) Én sem vágnám ki soha...
VálaszTörlésTimi, már tele van a komposztáló a leveleivel. Mert behordjuk az udvarra, ennyit sehova nem lehet tenni! :)
TörlésA gyerekek sokat segítenek a behordásában, és játszani, levelet gyűjteni a fél utca ide jár ! :))))
Gyönyörű képeket készítettél.
VálaszTörlésValóban kár lenne kivágni egy ilyen szépséget.
A gyerekek már csak ilyenek, egy fotó róluk, és még meg is osztani már az Ő szavukkal élve " égő" :)
Ha látnád Évi, menni levél van az udvaron a diófák alatt! hát nem unatkozunk! De szeretjük a fákat, megölelni s jó őket, egész nyáron árnyékot adnak, a nagy melegben! Ősszel pedig a lombjukban gyönyörködünk :)
TörlésMeseszép!!!!!!!Ne is vágjátok ki!!!!!
VálaszTörlésUgye Mamka! Melengeti a szívemet! Kavics úgy fogalmazott, hogy Aranyfa! Igaza van! :)
TörlésIlyen volt nálunk is az egyik... azért a sok falevelet nem hiányolom... jó pár napon foglalkoztatott... :)
VálaszTörlésElhiszem drága Ildikó! Amíg tudjuk gyűjtjük, de időnként besegítenek a szomszédok is. :)Már nemcsak a mi házunk előtt van belőle, hanem a szomszédokban is :))))) És, amikor feltámad a szél! Elteríti az egész utcában ! :)
VálaszTörlés